Person


Petra Farkas
3

Petra Farkas

Színész.

A Tesla Teátrum társulatának tagja.

Grafikusként végzett, de már gyerekkorában is vonzotta a színház világa, így került Gór Nagy Mária Színitanodájába. Ekkor ismerkedett meg Vas-Zoltán Ivánnal is, akivel egy ifjúsági musicalt kezdett írni. A Rátkai Márton Színházi Műhelyhez 2012-ben csatlakozott. Színésznővé válásában olyan szakemberek…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Színész.

A Tesla Teátrum társulatának tagja.

Grafikusként végzett, de már gyerekkorában is vonzotta a színház világa, így került Gór Nagy Mária Színitanodájába. Ekkor ismerkedett meg Vas-Zoltán Ivánnal is, akivel egy ifjúsági musicalt kezdett írni. A Rátkai Márton Színházi Műhelyhez 2012-ben csatlakozott. Színésznővé válásában olyan szakemberek segítették, mint Vas-Zoltán Iván, Gyarmati István, Blaskó Péter, Árkosi Árpád, Márton András, Molnár Zsuzsa, Fehér Ildikó, Gyöngyösi Tamás, Magony Enikő. Tanult hajszobrászatot, henna-és testfestést, és rendszeresen közreműködik családi napokon, rendezvényeken; gyerekkoncertezik az országban és külföldön.

Korábbi szerepek:
Színezüst csehó - Pearly Porter
Vörös ördögök - Alice
Pisti a vérzivatarban - Kislány
Csák végnapjai - Erzsébet királyné
Szentivánéji álom - Hermia
Kosztolányi: Alakok - Primadonna
Cabaret - Sally Bowles
Miss Amerika - Juliet Legraud
Tartuffe - Marianne / Pernelle asszony

Aktuális szerepek:
Bolgár György: Ingmar és Woody - Soon-Yi, Woody felesége
Neil Simon: Ágytól asztalig - Yvonne
Háy Gyula: Appassionata - Matild
Örkény István: Pisti a vérzivatarban - Kislány
Arthur Miller: Salemi boszorkányok - Putnamné
Elfriede Jelinek: Rohonc avagy az öldöklő angyal - 7. Hírnök (Riporter II.; Áldozat II.)

Arthur Miller: Salemi boszorkányok

Arthur Miller: Salemi boszorkányok

Tesla Teátrum
  • Putnamné
Bolgár György: Ingmar és Woody

Bolgár György: Ingmar és Woody

Tesla Teátrum
  • Soon-Yi, Woody felesége
CABARET musical

CABARET musical

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Sally Bowles
Eisemann-Szilágyi: Miss Amerika -  (Rátkai Márton Színházi Műhely)

Eisemann-Szilágyi: Miss Amerika - (Rátkai Márton Színházi Műhely)

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Juliette
Elfride Jelinek  Rohonc avagy az öldöklő angyal/ Tragikomédia a nemzeti lelkiismeretről

Elfride Jelinek Rohonc avagy az öldöklő angyal/ Tragikomédia a nemzeti lelkiismeretről

Általános
  • Skuespiller
Elfride Jelinek: Rohonc, avagy az öldöklő angyal

Elfride Jelinek: Rohonc, avagy az öldöklő angyal

Tesla Teátrum
  • 7. Hírnök (Riporter II.; Áldozat II.)
Háy Gyula : Appassionata / (dráma 2 részben)

Háy Gyula : Appassionata / (dráma 2 részben)

Általános
  • Matild
Kander-Ebb: Cabaret (Rátkai Márton Színházi Műhely)

Kander-Ebb: Cabaret (Rátkai Márton Színházi Műhely)

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Sally Bowles
Neil Simon: Ágytól asztalig

Neil Simon: Ágytól asztalig

Általános
  • Yvonne
Pisti a vérzivatarban

Pisti a vérzivatarban

Általános
  • Kislány
Rohonc

Rohonc

Általános
  • Skuespiller

Anbefalinger


Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.